CSOK

CSOK feltételek, minden amit tudni érdemes az igénylésről

Mi változott 2019-ben?

A CSOK rendelet legutóbbi, 2018. március 15.-től hatályos módosításai – melyek a támogatás valamennyi típusát érintik – a következők:

A CSOK igénylés személyi feltételeiben történt változás

A menedékjogról szóló törvényben foglaltak szerint menekült vagy oltalmazott jogállással rendelkező személy a támogatásra nem lehet jogosult.

Adminisztratív terhek csökkentése

Az igénylő eldöntheti, hogy teljes bizonyító erejű magánokiratba foglaltan büntetőjogi felelősség vállalásával tett nyilatkozattal VAGY dokumentumokkal igazolja a kedvezményre való jogosultság feltételeinek meglétét a következő esetekben:

CSOK összegének meghatározása

Ha az igénylő számára kedvezőbb, úgy a CSOK összegét azon gyermekek figyelmen kívül hagyásával kell megállapítani, akik után az igénylő korábban támogatást vett igénybe. Ebben az esetben a CSOK-ból nem kell levonni a korábban kapott támogatás összegét.

Példa: ha a  korábban 2 gyermeke után már igénybe vett 2,4 millió Ft szocpolt, de azóta született még 3 gyermeke, akik után nem vett igénybe támogatást, akkor új lakás vásárlása vagy építése esetén jogosult lehet a 10 milliós CSOK-ra.

Kiskorú tulajdonszerzése a célingatlanban

Ha a CSOK kérelem benyújtása előtt a kiskorú gyermek az elhunyt szülő után ingatlan tulajdont szerzett, és a túlélő szülő, a gyám vagy az örökbefogadó szülő a támogatás igénybevételével új lakást épít vagy vásárol, a CSOK-kal érintett lakásban – a gyámhatóság rendelkezésének megfelelő mértékben – a támogatott személy mellett a kiskorú gyermek is szerezhet tulajdont.

Hasznos alapterület fogalmának pontosítása

A hasznos alapterület az országos településrendezési és építési követelményekről szóló 253/1997. (XII. 20.) Kormányrendelet szerint számított helyiségek hasznos alapterületének összege, melyek a lakáson belül közvetlenül megközelíthetők.

Hasznos alapterület: a lakáson belül közvetlenül megközelíthető, következő helyiségek − az országos településrendezési és építési követelményekről szóló 253/1997. (XII. 20.) Kormányrendelet (a továbbiakban: OTÉK) szerint számított − hasznos alapterületének összege:
a) előszoba, közlekedő,
b) nappali,
c) hálószoba,
d) étkező,
e) konyha, étkezőkonyha,
f) fürdőszoba,
g) WC,
h) kamra, tároló,
i) gardrób,
j) mosókonyha,
k) kazánhelyiség és
l) egyéb fűthető helyiség, ide nem értve a gépjárműtárolót és a pinceszinti helyiséget;

Bekerült a rendeletbe az egylakásos lakóépület fogalma

Egylakásos lakóépület: a tulajdoni formájától függetlenül olyan

  1. a) szabadon álló, oldalhatáron álló, zártsorú beépítési móddal vagy a telken meglévő épülethez csatlakozó módon épített egy lakást magába foglaló lakóépület, amely önálló tető- és épületszerkezettel és a terepszintről közvetlen bejárattal rendelkezik, vagy
  2. b) ikerház, sorház vagy láncház, amelyben a családi otthonteremtési kedvezménnyel érintett lakás önálló tető- és épületszerkezettel és a terepszintről közvetlen bejárattal rendelkezik.

CSOK kérelem elbírálásának határideje

Lakásvásárlás esetén a kérelem benyújtását követő 30 napon belül.

Lakásépítés, bővítés esetén a kérelem benyújtását követő 60 napon belül

CSOK-ot biztosító jelzálogjog ranghelye

CSOK-kal érintett lakás építése, vásárlása vagy bővítése esetén korábban a CSOK-ot biztosító jelzálogjog ranghelyét kizárólag a kedvezménnyel érintett lakás építése, bővítése vagy vásárlása érdekében felvett lakáscélú hitelintézeti, illetve lakás-takarékpénztári kölcsönt biztosító jelzálogjog előzhette meg. Az új rendelkezések értelmében, az építkezés helyéül szolgáló építési telek megvásárlására felvett hitelintézeti, illetve lakás-takarékpénztári kölcsönt biztosító jelzálogjog is megelőzheti.

CSOK – mi változott korábban?

2017-től lényeges változás csupán az új lakóingatlan építéséhez igényelhető CSOK feltételekben történt. A támogatás – családi otthonteremtési kedvezmény, adó-visszatérítési támogatás, otthonteremtési kamattámogatott lakáskölcsön – 2017. január elsejétől az épület készültségi fokának megfelelő, az építési költségvetésből még fennmaradó bekerülési költségre igényelhető. A kedvezményeket fenti időponttól benyújtott kérelmek estén a már megfizetett bekerülési költségre nem lehet igénybe venni.

A használt és új lakásra vonatkozó CSOK rendelet legutóbbi, 2016. szeptember 16.-tól hatályos változásai az alábbiak:

Módosult a gyermek fogalma

  • A magzat vagy ikermagzat már a várandósság betöltött 12. hetétől kezdve gyermeknek számít.
  • Szintén gyermeknek minősül az igénylő vér szerinti vagy örökbefogadott eltartottja, aki:
  • a 25. életévét még nem töltötte be vagy
  • a 25. életévét már betöltötte, megváltozott munkaképességű személy és ez az állapota legalább egy éve tart, vagy egy év alatt előreláthatóan nem szűnik meg.

CSOK gyámság alatt lévő gyermek után is

gyermek szüleinek halála esetén legalább egy éve az igénylő gyámsága alatt álló gyermek után is igényelhető a CSOK. Élettársak esetén, amennyiben csak az egyik igénylő kerül gyámként kirendelésre, a gyermek a gyámként kirendelt igénylő saját gyermekének minősül.

Tervező asztalról történő vásárlás új építésű lakás esetén

A CSOK a támogatás iránti kérelem benyújtásának időpontjában építési engedéllyel (vagy az egyszerű bejelentéshez kapcsolódó megfelelő igazolással) rendelkező, olyan új lakás vásárlásához is igényelhető, amelyet gazdálkodó szervezet természetes személy részére való értékesítés céljára épít vagy építtet, és amelyet első ízben, természetes személy részére értékesítenek, valamint amely használatbavételi engedéllyel még nem rendelkezik. A folyósításra azonban kizárólag a használatbavételi engedély megszerzése után, egy összegben kerülhet sor.

Építőközösség tagjaként is elérhető a CSOK

Építőközösség tagja is igényelhet CSOK-ot az építőközösségi szerződés szerint tulajdonába kerülő lakásra számított és a közös tulajdonba kerülő épületrészekből őt megillető tulajdoni hányad arányában, az építőközösség nevére kiállított számlák alapján.

Támogatás osztatlan közös tulajdonra

Osztatlan közös tulajdonú – használt és új – lakóingatlan esetén is igényelhető a támogatás, ha a használati megállapodás alapján a támogatott személyek kizárólagos használati joga fennáll. Nem érinti a támogatásra való jogosultságot, ha az igénylő vagy a támogatott személy halála esetén az új lakásban annak egyenes ági rokona, házastársa vagy élettársa szerez tulajdont.

Rokoni kapcsolatra vonatkozó előírás

Új lakás építése esetén akkor igényelhető CSOK, ha az igénylő az építési tevékenységet végző gazdálkodó szervezetben nem rendelkezik tulajdonnal, valamint a gazdálkodó szervezet tulajdonosa az igénylőnek nem közeli hozzátartozója vagy élettársa.

Új építésű lakóingatlan vásárlása esetén a kedvezmény akkor igényelhető, ha az eladó az igénylőnek nem közeli hozzátartozója vagy élettársa. Ha az eladó gazdálkodó szervezet, az igénylő nem lehet vele tulajdonosi kapcsolatban álló magánszemély.

Használt lakás vásárlása vagy bővítése esetén az eladó vagy az építési tevékenységet végző az igénylőnek nem lehet közeli hozzátartozója vagy élettársa, valamint ha az eladó vagy az építési munkálatokat végző gazdálkodó szervezet, az igénylő a gazdálkodó szervezetben nem rendelkezhet tulajdonnal.

A bentlakási kötelezettség nem vonatkozik a szolgálati lakásban élőkre

Nem minősül a bentlakási kötelezettség megszegésének, ha a támogatott személy és a gyermek – foglalkoztatásra irányuló jogviszony következtében – ideértve a sajátos egyházi jogviszonyt is – a foglalkoztatásra irányuló jogviszony jellegéből következően köteles a szolgálati helyén a foglalkoztató által térítésmentesen biztosított szolgálati lakásban lakni a foglalkoztatásra irányuló jogviszony fennállása

Milyen lakáscélok esetén igényelhető az új CSOK?

Magyarország területén

  • Új és használt lakóingatlan vásárlása esetén a vételár,
  • Új lakóingatlan építése és meglévő lakóingatlan bővítése esetén a kérelem benyújtásakor a hitelintézet által elfogadott költségvetésből még fennmaradó bekerülési költségekre igényelhető.

CSOK összege

Ki igényelhet CSOK-ot?

  • Magyar állampolgár,
  • a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személyek beutazásáról és tartózkodásáról szóló törvény hatálya alá tartozó személy, aki a szabad mozgás és a három hónapot meghaladó tartózkodás jogát Magyarország területén gyakorolja,
  • a harmadik országbeli állampolgár, ha a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló törvényben foglaltak szerint bevándorolt vagy letelepedett jogállással rendelkezik,
  • a hontalan, ha a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló törvényben foglaltak alapján ilyen jogállásúnak ismerték el.

A nem magyar állampolgár támogatott személy részére a CSOK a három hónapot meghaladó tartózkodási jogosultság fennállásának időtartama alatt nyújtható, ha Magyarország területén bejelentett lakóhellyel rendelkezik.

A kedvezményt házastársak, fiatal házaspárok és élettársak együttes igénylőként igényelhetik. A támogatási szerződés megkötése esetén az együttes igénylők mindketten támogatott személlyé válnak.

Nem veheti igénybe a kedvezményt az, akit a támogatás igénylését megelőző öt évben az e rendelet vagy az egyéb lakáscélú állami támogatásokról szóló jogszabályok szerint igénybe vett vissza nem térítendő lakáscélú állami támogatás vagy ezt megelőlegező kölcsön vonatkozásában a kormányhivatal, a Kincstár vagy bíróság jogerősen visszafizetésre kötelezett.

Ki után igényelhető a CSOK?

A CSOK az igénylővel közös háztartásban élő és a felépített, bővített vagy megvásárolt új illetve használt lakásba vele együtt beköltöző gyermeke után és az igénylő által vállalt gyermek után igényelhető.

A CSOK-ot – ideértve az egyéb lakáscélú állami támogatásokról szóló jogszabályok szerint vissza nem térítendő lakáscélú állami támogatásokat és az azt megelőző kölcsönöket is – ugyanazon gyermek után csak egy alkalommal lehet igénybe venni.

Ha az igénylő a CSOK kérelem benyújtását megelőzően a meglévő vagy vállalt gyermekére tekintettel e rendelet vagy az egyéb lakáscélú állami támogatásokról szóló jogszabályok szerint vissza nem térítendő lakáscélú állami támogatást vagy ezt megelőlegező kölcsönt vett igénybe, a vele közös háztartásban élő gyermeke után vagy fiatal házaspár általi gyermekvállalás esetén a korábban folyósított támogatással csökkentett támogatási összeg igényelhető.

Ha az igénylő számára kedvezőbb, a fenti bekezdésben meghatározott számítási mód helyett a családi otthonteremtési kedvezmény összegét azon gyermekek figyelmen kívül hagyásával kell megállapítani, akik után az igénylő korábban a fenti bekezdés szerinti támogatást vagy kölcsönt vett igénybe.

Ha az igénylő korábban vállalt gyermeke után kapott támogatást, úgy a hatályos rendelet szerinti CSOK vállalt gyermek után akkor igényelhető, ha a korábbi gyermekvállalás teljesült.

A korábban igénybe vett támogatással összefüggésben előírt életvitelszerű bentlakási kötelezettséget az e rendelet szerinti családi otthonteremtési kedvezménnyel érintett új lakásban kell teljesíteni.

CSOK összegének meghatározása

A gyerekszám meghatározása az alábbiak szerint történik:

  •  esetén az igénylővel közös háztartásban élő, vele együtt költöző gyermeket vagy gyermekeket,
  • házastársak esetén a házastársakkal közös háztartásban élő, velük együtt költöző közös, valamint a házastársak nem közös gyermekeit együttesen,
  • fiatal házaspár esetén a fiatal házaspárral közös háztartásban élő, velük együtt költöző közös, a házastársak nem közös, valamint a fiatal házaspár által közösen vállalt gyermekeket együttesen

kell figyelembe venni.

CSOK összegének meghatározása élettársak esetén

  • Ha az élettársak a CSOK-ot a velük közös háztartásban élő közös gyermekeik után igénylik, – együttes igénylőként – az adott lakáscélnak és gyermekszámnak megfelelően lehetnek jogosultak a támogatásra.
  • Ha az élettársak a CSOK-ot az egyik fél velük közös háztartásban élő gyermeke után igénylik, – együttes igénylőként -. az adott lakáscélnak és gyermekszámnak megfelelően lehetnek jogosultak a támogatásra.
  • Ha az élettársak a CSOK-ot a velük közös háztartásban élő nem közös gyermekeik után igénylik, az általuk – együttes igénylőként – igényelhető támogatási összeget akként kell meghatározni, hogy mindkét fél esetében ki kell számolni, hogy a saját gyermekei után milyen összegű kedvezményre lenne jogosult. Az élettársak az így kiszámított összegek közül a számukra kedvezőbbet vehetik igénybe.
  • Ha az élettársak a CSOK-ot a velük közös háztartásban élő közös és az egyik fél saját gyermekei után igénylik, – együttes igénylőként – az adott lakáscélnak és gyermekszámnak megfelelően lehetnek jogosultak a támogatásra.
  • Ha az élettársak a CSOK-ot a velük közös háztartásban élő közös és mindkét fél saját gyermeke után igénylik, az általuk – együttes igénylőként – igényelhető támogatási összeget akként kell meghatározni, hogy mindkét fél esetében ki kell számolni, hogy a saját gyermekei után mekkora összegű kedvezményre lenne jogosult. A közös gyermeket a számítás során csak az egyik igénylőnél lehet figyelembe venni. Az élettársak az így kiszámított összegek közül a számukra kedvezőbbet vehetik igénybe.

forrás: www.hitelnet.hu